magyar angol német

<<<< vissza

„A Velencei hegység ormai és völgyei a tanúi [...]”

A megjelenés dátuma: 2012.10.04

„A Velencei hegység ormai és völgyei a tanúi, a ma itt élő emberek pedig büszke őrzői a Pákozd-sukorói csata emlékének” - hangsúlyozta ünnepi beszédében Dr. Cser-Palkovics András úr, a HTBK székesfehérvári elnöke, szeptember 29-én, a Katonai Emlékparkban, azon az ünnepségen, mely az egy hetes Honvédfesztivál központi elemét jelentette.
Hosszú, tartalmas és reméljük, hogy a nagyszámú résztvevő számára emlékezetes is volt a szombati nap, mely Takács János úr, Pákozd polgármestere és Domján László vezérőrnagy úr, az MH Összhaderőnemi parancsnok megnyitójával indult. A felsorakozott – majd a nap folyamatosan bemutatózó – katonai hagyományőrzők egy kézilabda-pályányi területre varázsolták több évszázad magyar hadtörténelmét, a jelenleg szolgálatot teljesítő katonák pedig hitelesen és élményszerűen jelenítették meg a napjaink honvédelmét.
Dr. Gyuricza Béla emléktáblájánál Vargha Tamás úr, a Fejér Megyei közgyűlés elnöke idézte fel az egykori államférfi és katonai vezető munkásságát, a civil szervezeti tevékenységét, s azt az életutat, melyet az állandó tenni akarás
jellemzett.
Az emléktáblánál és az Obeliszknél elhelyezett koszorúk és virágok sokasága szemléletesen jelezte a nemzetünk számára fontos események és személyek iránti tiszteletet, s a Csatatéri sokadalomban résztvevők magas száma igazolta, hogy változatlanul magas a hadtörténelmünk, napjaink hadserege iránt érdeklődők száma. Érdekes és látványos bemutatók, színpadi produkciók tették teljessé a szeptember 29-i programot, mely méltó módon tisztelgett a 164 évvel ezelőtti hősöknek.