Nemzeti emlékhelyek - Nemzeti Örökség Intézete

Pákozd nem az 1848. szeptember 29-én lezajlott csata hadászati jelentősége miatt vált a magyar honvédelem jelképévé, hanem azért, mert a császári udvar politikájában bekövetkezett radikális fordulat után a magyar csapatok sikerrel állították meg a polgári forradalom vívmányait és a nemzeti függetlenséget veszélyeztető első katonai támadást. A pákozdi csata a frissen önállósult, lelkes újoncokkal felduzzasztott magyar tömeghadsereg működőképességét és ütőképességét bizonyította, ezáltal reményt adott a márciusi forradalmi eredmények fegyveres megvédésére. A közvélemény lelkesen fogadta a magyar katonai sikereket, ami elengedhetetlen volt a küzdelem folytatásához. Politikai jelentősége miatt ez a csata tekinthető az 1848–49-es magyar szabadságharc kezdetének.

A horvát bán, Josip Jellačić 1848. szeptember 11-én lépte át közel ötvenezres seregével a Drávát, majd a Murán átkelve a Dunántúlra nyomult. A Dráva vonalát védő 4-5 ezer fős magyar haderő visszavonulásra kényszerült a tízszeres túlerő elől. Szeptember 25-én V. Ferdinánd Lamberg Ferenc grófot nevezte ki a magyarországi haderő főparancsnokává, ez a lépés megosztotta a fegyveres konfliktus elkerülésében bízó magyar politikát. Batthyány Lajos miniszterelnök hajlott Lamberg kinevezésének az elfogadására, azonban a kormányfő távollétében az országgyűlés – Kossuth Lajos indítványára – törvénytelennek nyilvánította Lamberg megbízatását. Az országgyűlés utasította a dunántúli magyar sereget a harc felvételére, aminek a szeptember 28-i sukorói haditanácson az országgyűlés által küldött biztosok is igyekeztek érvényt szerezni. A heves vitában a Zrínyi-szabadcsapat parancsnoka, Perczel Mór „fekete-sárga mételynek” nevezte a császári tiszteket, válaszul Móga János és tisztjei lecsatolták kardjaikat. Batthyány mentette meg a helyzetet, közbenjárására Móga vállalta, hogy amennyiben a bán támadást indít a magyar sereg ellen, visszaveri azt.

A haditanács után hozták a hírt, hogy a Pestre érkező Lamberget a felbőszült tömeg a hajóhídon meggyilkolta. Ennek a tettnek az emlékét őrzi Petőfi Sándor Akasszátok föl a királyokat! című versének a kezdete: „Lamberg szivében kés…” A békés tárgyalás lehetősége Lamberg meggyilkolását követően megszűnt, bár Jellačić úgy indította meg szeptember 29-i támadását, hogy nem értesült a halálhírről.

A katonai szempontból egyébként nem jelentős csata nagyobb véráldozat nélkül, gyorsan zajlott le, a halottak száma a magyar oldalon tíz, a horvát oldalon félszáz alatt maradt. A támadások során rendre kudarcot valló bán, belátva a küzdelem reménytelenségét, végül fegyverszünetet kért, ami gyakorlatilag a magyar hadsereg győzelmét jelentette. A magyar oldalon örültek a sikernek, de aggódtak is amiatt, hogy a bán átkarolja a magyar sereget, és elvágja Pest-Budától, ezért a magyar haderő Martonvásárig vonult vissza. A szeptember 30-án kötött fegyverszüneti egyezmény értelmében a 29-én elfoglalt állások jelentették a demarkációs vonalat, ezeken túl tilos volt a csapatmozgás. Jellačić felismerte, hogy Székesfehérvár környékén nem tudja biztosítani csapatai ellátását, ezért Győr felé vonult.

A közvélemény megnyerése céljából a magyar fél a bán hadműveletét a megállapodás megszegéseként tüntette fel, Jellačićot becstelennek bélyegezte, miközben a tábornok saját tisztjei körében a becsület mintaképének számított. A magyar politikusok azonban jól használták a háborús propaganda eszközeit, kiáltványok és újságcikkek taglalták a bán állítólagos hitszegését. A szabadságharc ismert kutatója, a hadtörténész Hermann Róbert szerint a fegyverszüneti egyezmény általános megfogalmazást tartalmazott, amely lehetővé tette az elvonulást, vagyis Jellačić nem szegte meg a szavát. Az elvonulás következményeként a bán hadseregének magára hagyott hadosztálya október 7-én Ozoránál megadta magát a magyar csapatoknak. Ez jelentette a horvát támadás teljes kudarcát.

A pákozdi csatát kiemelt fontosságúnak ítélték a kortársak és az eseményt követő fél évszázad történeti irodalmának jeles képviselői is, ugyanis az önvédelmi harc kezdetének tekintették. A dinasztikus szempontú 19. századi osztrák történetírás ezzel szemben Pákozd jelentéktelenségét hangsúlyozta.

Az első emlékmű felállítását csak jóval a kiegyezés után, 1874-ben kezdeményezte egy lelkes csoport, de a lassan gyűlő pénzadományok miatt ezt csak 1890-ben avathatták fel. A pákozdi csata hatvan évvel később, a Rákosi-rendszer retorikájában és történelemképében kapott újra fontos szerepet. A kommunista párt vezetői előszeretettel hivatkoztak az 1848–49-es forradalomra és szabadságharcra saját történelmi előképként. Amikor a pártvezetés 1951-ben elhatározta, hogy szovjet mintára a Magyar Néphadseregnek is legyen saját ünnepnapja, több lehetőség is felmerült. Az 1849. évi tavaszi hadjárat valamelyik fényes győzelmére azért nem eshetett a választás, mert a néphadsereg (később a fegyveres erők, majd a Magyar Honvédség) napja így túl közel került volna a rendszer egyik legfontosabb ünnepéhez, április 4-hez. A magyar honvédek 1848 őszén csak két jelentős hadisikert értek el. Az október 7-i ozorai győzelem azonban Görgei Artúr személye miatt nem jöhetett szóba, mivel a tábornok a korabeli kommunista történetírásában árulóként jelent meg. Így maradt egyedüli lehetséges megoldásként a pákozdi csata, amelynek dátuma ráadásul a nagyhatalmú hadügyminiszter, Farkas Mihály névnapjára esett. Az sem lehetett mellékes szempont, hogy a horvát bán, Josip Jellačić vezette sereget a megemlékezések során az ötvenes évek elején ellenségnek számító Tito-féle Jugoszláviához lehetett kapcsolni. Pákozdon 1951-ben állították fel a ma is látható obeliszket.

Jellačić személyének érdemes külön figyelmet szentelni. A bécsi Theresianumban nevelkedett báró a magyar nemzeti emlékezetben a szabadságharc könyörtelen ellenségeként szerepel. Petőfi Sándor A vén zászlótartó című költeménye pedig egyenesen gyávának ábrázolja: „Fut Bécs felé Jellacsics, a gyáva, / Seregének seregünk nyomába’…” Ezzel szemben a horvát nemzeti emlékezetben Jellačić 1848 tavaszán a horvát nemzeti törekvések legfontosabb képviselőjeként jelenik meg. A magyar polgári forradalom eredményeihez hasonló horvátországi változásokban a császárhű bán fontos szerepet játszott, többek között ő hirdette ki a jobbágyrendszer eltörlését is. Jellačić a horvát történelem egyik legnépszerűbb alakja, szobra Zágráb róla elnevezett főterén áll. Valószínűleg a kilencvenes évek eleji szoros horvát-magyar diplomáciai viszony eredményeképpen a magyar kormány a pákozdi csata évfordulója helyett a honvédelem napjává május 21-ét, Buda bevételének évfordulóját tette, szeptember 29. pedig a szárazföldi haderőnem napja lett. A ma Pákozdon található Katonai Emlékpark (KEMPP) nem csak az 1848. szeptember 29-i csata emlékét őrzi. A 2002-ben létrejött park legfőbb célja, hogy bemutassa az elmúlt bő másfél évszázad történelmének magyar katonai hősiességét.

Telefonszám: 30/474-7905

E-mail: kempp@kempp.hu

Honlap: www.kempp.hu

Emlékhely elemei:

    - 1848-as emlékek

    - Sorkatonaság története

    - XX. századi háborúk emlékére

    - Magyarok a békefenntartásban

    - Doni képolna

    - 1956-os emlékpont.

Forrás: http://nori.gov.hu