magyar angol német

<<<< vissza

Utazás Kiállítás 2013

A megjelenés dátuma: 2013.03.09

A Velencei-tó térségének kiemelkedő turisztikai célpontjai idén is együtt mutatkoztak be az Utazás kiállításon, a Közép-Dunántúli Régió standján belül.

Csütörtökön, a szakmai nap kertében nyitotta meg standunkat L. Simon László országgyűlési képviselő, Dr. Cser Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, valamint Bodrogai László, a Közép-Dunántúli Marketing Igazgatóság igazgatója.

A Katonai Emlékpark Pákozd – történelmi hagyományaihoz híven – a Székesfehérvári Huszárok Egyesületének közreműködésével mutatta be és népszerűsítette az Emlékparkot. Kisgyermekektől az idősebb korosztályig minden érdeklődő örömmel változott néhány percre Vilmos huszárrá és a kiadványok segítségével időutazást tett a Magyar Honvédség történelmébe.