magyar angol német

<<<< vissza

III. IFJÚSÁGI HONVÉDELMI TÁBOR

A megjelenés dátuma: 2014.07.22


A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete valamint a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely közös szervezésében, harmadik alkalommal került megrendezésre az a nyári, ifjúsági honvédelmi tábor, amely közel háromszáz gyermek részére biztosított hasznos hadtörténelmi és honvédelmi ismereteket, katonai programokat és nem utolsó sorban önfeledt nyaralást.

A július 6-16. között megrendezett zánkai tábor élményeit a változékony időjárás sem tudta elrontani, pedig abban a 11 napban bőven jutott az égi áldásból is, de szerencsére a napsütéses, strandolásra alkalmas napok száma is magas volt.

A táborban nagy létszámmal vettek részt a székesfehérvári Táncsics Mihály és a Vasvári Pál általános iskolák diákjai és pedagógusai, de sokan érkeztek egyéni jelentkezéssel az ország szinte minden tájáról. Valamennyien örömmel és aktívan vettek részt a programokon, melyek között a kalandpark kihívásai és a haditechnikai park eszközeinek megismerése, a számháború, a bátorságpróba, az éjszakai gyalogtúra és járőrverseny izgalmai mellett, strandolással és sportolással is sok időt tölthettek a táborlakók. A programot gazdagította egy, az első világháború humorát bemutató színpadi előadás, számtalan verseny és vetélkedő, valamint lehetőség adódott arra is, hogy a Zánkán megrendezett StreetBall EB mérkőzéseit megtekintsék a gyerekek, sőt a versenypályákon, a nagyokkal megegyező körülmények között mérkőzéseket játszanak, illetve csodálhassák a profi labdazsonglőrök bemutatóit.


A III. Ifjúsági Honvédelmi Tábor július 15-én késő este, ünnepélyes táborzáróval zárult, ahol valamennyi táborlakóban az fogalmazódott meg, hogy résztvevői szeretnének lenni a jövő évi tábornak is. A szervezők határozott szándéka a folytatás, hiszen a nyári tábor a fiatalok hazafias-honvédelmi nevelésének hatékony színtere tud lenni, s a hadtörténelmünk és a honvédelemünk élményszerű bemutatása, az ismeretek bővítése, a fiatalok fejlesztése és közösségeik erősítése mindenkinek érdeke. Reméljük, jövő nyáron is sok gyermeknek tud hasznos ismereteket, izgalmas programokat biztosítani az Ifjúsági Honvédelmi Tábor!