magyar angol német

<<<< vissza

Öt éve jelöli sztélé a Nemzeti Emlékhelyet Pákozdon

A megjelenés dátuma: 2018.01.10

Öt évvel ezelőtt, fagyos téli napon - 2013. január 12–én - ünnepélyes keretek között került felavatásra a Zsigmond Attila tervei alapján készült sztélé és a nemzeti lobogó, mely azóta hirdeti, hogy a Pákozdi Katonai Emlékpark is Nemzeti Emlékhellyé vált.

A kulturális örökség védelméről szóló törvény alapján:

„              Nemzeti emlékhely: a nemzet történelmében meghatározó jelentőséggel bíró helyszín, amely a magyar nemzet, illetve a magyar és az ország területén élő nemzetiségek összetartozását erősítő és identitásképző jellegénél fogva a nemzet önképében kiemelkedő fontossággal bír, továbbá amely országos jelentőségű állami megemlékezés színhelye lehet, és amelyet az Országgyűlés törvénnyel nemzeti emlékhellyé nyilvánít.             ”– 2001. évi LXIV. törvény

Az országban a törvényben meghatározottak szerint 17 Nemzeti Emlékhely van, melyek sorában Pákozd is helyet kapott.

A Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely az 1848–1849-es magyar szabadságharc kezdetének színtere. Az 1848. szeptember 29-én Pákozd térségében, a Habsburg császári-királyi haderő elleni, a magyar honvédek és nemzetőrök sikerével végződött csata helyszíne. A győzelem elsősorban morális hatása miatt vált a magyar honvédelem jelképévé. Pákozd a Magyar Honvédség központi emlékhelye, amely nemcsak az ütközet áldozatainak, hanem az önkényuralom idején kivégzetteknek is emléket állít. Doni kápolnája a második világháború magyar hősi halottai, míg a békefenntartók emlékműve az idegen földön békét fenntartó magyar katonák áldozatvállalása előtt tiszteleg. A 2002-ben létrejött park legfőbb célja, hogy bemutassa az elmúlt 170 év történelmének magyar katonai helytállását.

A 2018-as év több szempontból is kiemelkedő az Emlékpark életében, hiszen a Magyar Honvédség 170 éves fennállásának ünnepi eseményei és kegyeleti megemlékezései az év során többször is alkalmat adnak, hogy fejet hajtsunk a magyar katonák hősies helytállása előtt.

Az avatásról készült képek megtekinthetők ITT!