Beszéd a Pákozdi csatatéren
Pákozd, 2010. szeptember 26,
Tisztelt Ünneplő Közönség! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Honvédek!
1848. szeptember 29-ének reggelén ezen a helyen, egy új sereg vitézei készültek első összecsapásukra.
Magyarország – amint azt gróf Széchenyi István jegyezte naplójába – az április törvények kihirdetése után elkezdett a saját tengelye körül forogni. Az új kormánynak első teendői között hadsereget vagy – amint akkortól nevezték el – honvédséget kellett szerveznie a haza védelmére. Honvédséget a falvakat gyújtogató, békés honpolgárokat öldöső, lányokkal erőszakoskodó, rabló és fosztogató ellenséggel szemben, amelyet az ország jogait és alkotmányát eltörölni szándékozó erők mozgattak.
Hadsereget szervezni nem lehet csak lelkesedésből. Katonáskodni mióta a világ világ meg egy nap, egyfelől szakma, másfelől hivatás. Szakma, amelynek évezredes vérrel írott törvényei vannak, s amelyeket megtanulni minden katonának kötelessége. Hivatás, amely egész embert kíván: állandó készenlétet, odaszánást. Olyasmit, amit nem lehet egy közönséges szakma ismérveivel leírni, amit nem lehet pénzzel mérni.
1848-ban sok lelkes, a hazáját szerető férfi volt hajlandó a hivatás útjára lépni. A hivatás útjára lépni, és megtanulni a szakmát is. Jókai Móricz írja egyik feljegyzésében, hogy mennyire bámulták a társaságban egy huszártiszt előadását, aki fertályórán át sorolta fel mindazon felszerelési tárgyakat - a ló patkótól a csákó gombjáig -, ami egyetlen huszár kiállításához szükséges volt.
Hihetetlen erőfeszítések árán sorakoztak fel az új honvédség alakulatai, hogy megvívják itt, Pákozd és Sukoró térségében az ütközetet. Ennek az ütközetnek, ennek a napnak nem csak arról kellett döntenie, hogy Jellasics vajon eljut-e a fővárosokba. Arról is döntött, hogy lehetséges-e a honvédség felállítása. Arról döntött, hogy képesek-e a magyarok, a Petrovics nevű mészárosból lett zászlótartótól kezdve, a deákokon, bányaakadémikusokon, órásokon, susztereken át, a tényleges katonákig összeforrva, hazát védő sereggé válni? Képes-e a tisztikar ezt a hatalmas lelkesedéssel felállított, de sebtében kiképzett sereget bölcsen vezetni? Ez a nap arról döntött, hogy a magyar nemzet képes-e, alkalmas-e fegyveres kézzel megvédeni a hazáját.
A nap felvirradt és honvédeink átestek a tűzkeresztségen. Mindenki megtette a magáét. A tüzérség – amelynek sohasem voltak addig igazán nagy hagyományai mifelénk – oroszlánrészt vállalt: nem csak annak a tüzérezrednek az egyik fele, amelynek a másik fele az ellenség táborában volt, hanem az önkéntesek is, akik egy hathetes kiképzés után a legöregebb tüzéreket megszégyenítő pontossággal lőttek. A nemzetőrség ugyanolyan eltökélten adta le sortüzeit, mint a sorezredek, és Répássy alezredes huszárai a népfelkelőkkel közösen hárították el az ellenség átkaroló mozdulatait.
„Szeptember 29-e kiszámíthatatlan következésű nap; e csata döntött hazánk sorsa felett, nemzeti önállóságunk első alapköve tegnap tétetett le, az elesettek vérével erősítve, minden ármány és viharok felett.” – írták jelentésükben az országgyűlési biztosok. Igazuk lett. Megszületett a honvéd, a honvédség eszménye, amely összeforrott a nemzettel, s amelyet sem a leveretés, sem az elnyomatás, sem a 20. században oly divatos ideológiai agymosások sora sem tudott többé eltörölni.
Hosszú történelmünket nagyon sokszor „karddal faragták”: sorsunk nem egyszer függött a hazáért fegyvert fogó férfiak vitézségétől. Dicsőséges múltunkból is kitűnik az 1848-49-es szabadságharc. Egy a jóformán semmiből támadt hadsereg, rosszul felszerelve, egy nála jóval erősebb, minden irányból támadó ellenséget vert meg. A vereség mértékét, a győzelmet kivívó honvédek és az őket vezető tisztek bátorságát, tehetségét mi sem mutatja jobban, hogy megroppantásukhoz az akkori világ legnagyobb haderejének segítsége kellett.
Ez az a hagyomány és ez az az örökség, amit az első honvédsereg ránk hagyott.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Nagyszerű dolog, hogy az elmúlt években akadtak ennek a hagyománynak őrizői, akik időről időre nyeregbe pattannak, mundért öltenek, kardot ragadnak és összegyülekeznek a zászló köré. Összegyülekeznek a zászló köré, hogy emlékezzenek és emlékeztessenek! Isten hozta Önöket! Nagy szeretettel köszöntöm Önöket itt, Pákozdon, a honvédség szülőföldjén.
Engedjék meg, hogy megkülönböztetett tisztelettel köszöntsem mindannyiuk közül Ádám Barna alezredes urat, aki a NATO kötelékében kitűnően teljesített szolgálata után egészen Portugáliából nyargalt hazáig, s ma itt van velünk.
Fontos küldetés az Önöké: ápolják és megjelenítik ezeknek a vitézeknek az életét, hogy mi is lelkesedhessünk példájuk felett. Köszönjük Önöknek!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ma ismét a honvédség újjáépítésén, gyökeres megújításán dolgozunk. S ha most nem is kell határaink védelmében verekednünk, de mint mindig a történelem folyamán képesnek kell lennünk a haza fegyveres kézzel történő megvédelmezésére.
A haza fegyveres védelme nemzeti ügy, a honvédség nemzeti intézmény. Ez egyfelől azt jelenti, hogy az egész nemzet, az egész társadalom segítségére, támogatására szüksége van, ha el akarja látni a maga feladatát. Másfelől az egész nemzetet, az egész társadalmat szolgálja.
A honvédség gerince rendelkezésünkre áll. Vannak elkötelezett honvédeink, akik szolgálják a hazát. Közülük kettőről engedjék meg, hogy röviden megemlékezzek: ők életüket is odaadták a szolgálatban. A nevük felkerült arra az emlékjelre, amelyet a békefenntartás során, külországban elesett honvédek emlékére állítottunk itt, ezen a csatamezőn. Van tisztikarunk, amely szakmájában kellőképpen járatos, és hivatásában a végsőkig elkötelezett. Az utánpótlásban sincs hiány. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen 20-szoros a túljelentkezés.
Újraszervezzük a Magyar Honvédség tartalékos állományát, hogy ha a szükség azt parancsolja, legyen kikkel megtámasztani a legelső vonalban küzdőket. Ezért kell újraindítanunk országszerte a honvédelmi nevelést is. Ez a hely, ahol most állunk, egy elkötelezett közösségnek köszönhetően ennek a kezdeményezésnek egyik legfontosabb központja lett.
Gyökeresen meg kell újítanunk a honvédség anyagi alapjait. Újra hadat szervezünk: ismét gondoskodnunk kell egyebek mellett arról a sokféle felszerelési tárgyról, ami egy magyar katona kiállításához szükséges bakancstól a rohamsisakig. Fel kell hívnunk a nemzet figyelmét: amely ország nem tartja el saját katonáit, az egy idő után más nemzet katonáit fogja eltartani. Annak azonban mindig nagy ára van!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
1848. szeptember 29-ének reggelén ezen a helyen, egy új sereg vitézei készültek első összecsapásukra. Mire beesteledett, eldőlt: győztek. Győztek, mert felkészültek, győztek, mert helyén volt a szívük, győztek, mert értették és megtették a dolgukat.
Egy új korszakot kezdtek el a magyar nemzet életében. A mi feladatunk nagyon egyszerű: hűségesnek kell lennünk hozzájuk. Életre kell váltanunk mindazt, amit ránk hagytak. Vissza kell állítanunk a Magyar Honvédség régi fényét.
A csillagok állása most kedvező: ám soha sem tudhatjuk, mikor borul be felettünk az ég. Ne adja Isten, hogy történelmünket ismét karddal kelljen faragnunk. Ám, ha az idők járása ezt követeli tőlünk, álljunk készen erre a feladatra: legyünk lelkesek és bátrak, de legyünk hozzáértőek és felkészültek is. Éppen úgy, mint azok voltak, akik előttünk jártak, hogy megtehessük a kötelességünket.
dr. Hende Csaba
a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere
|
