magyar angol német


PROGRAMOK

elso_szulo_elvalaszto

<<<< vissza

Közlemény, felkérés

A megjelenés dátuma: 2013.08.29

1944. szeptember 7-én, 159 fő - a székesfehérvári Magyar Királyi 3. Szent István gyalogezredhez tartozó - katona esett el Gyergyószentmiklós határában, a haza védelmében. Emléküket a gyergyói emberek folyamatosan ápolták, a diktatúra idején is megőrizték. A rendszerváltást követően emléket állítottak a részükre és keresték a kapcsolatot városunkkal.

2008-ban a HTBK Székesfehérvári Szervezete kezdeményezésére, NCA pályázati támogatással emlékművet állítottunk az elesettek emlékére. Azóta közös ünnepségeket szervezünk, s a megemlékezésen évente százak jelennek meg. Az emlékmű állításában résztvevő székesfehérvári és gyergyói civil szervezetek kapcsolatát egyre szélesedő civil és önkormányzati kapcsolat követte, ami a kegyeleti tevékenységen túlmutatóan, az élet sok területét érintővé vált.

A jövő évben, a tragikus esemény 70. évfordulóján kegyeleti megemlékezést tervezünk, melyre a HTBK nevében Kegyeleti emléktúrát kívánunk szervezni úgy, hogy abba minél több székesfehérvári civil szervezet kapcsolódjon be.

A honvédelem ügyét támogató civil szervezetek, a gyergyói polgárok hét évtizede végzett kegyeleti tevékenységének elismeréseként egy emlékjel adományozását tervezték az idei évre, amihez kapcsolódva a Krajczáros Alapítvány felkérésére, Horváth Lajos népi iparművész fafaragó elkészítette Szent István egészalakos, 2 méter magas, tölgyfába faragott szobrát. Az alkotás alkalmas arra, hogy elhelyezésre kerüljön Gyergyószentmiklóson.

Szeretnénk, ha a városunk civil szervezetei, polgárai támogatnák a kezdeményezésünket. azzal is, hogy a szobor állítás anyagi terheihez adományaikkal hozzájárulnak. A beruházás költsége közel egy millió Ft, amelyhez a gyergyói szervezetek is hozzájárulnak.

A gyűjtést a Krajczáros Alapítvány bonyolítja le, számlaszáma: OTP Bank Rt. 11736116-20124496

A gyűjtés eredményeként befolyt összeg felhasználásával létrejövő emlékmű talapzatán tábla fogja őrizni az adományozók névjegyzékét. (min. 20 ezer Ft-tól)